Inverteres klíma

Inverteres klímát vagy hagyományos?

A csapból is az inverteres klíma folyik, de azért egy autós hasonlattal hátha jobban érthető miért is az a "jó" klíma.

A hagyományos klímák (nevezzük őket KI-BE kapcsolós vagy On-OFF-nak is) kompresszora ami a hűtőközeget (gázt, Freont) szállítja ezáltal a hűtést-fűtést megvalósítja nem lehet szabályzózni. Csak két fokozata van vagy megy 100% vagy áll 0%. Ez olyan mintha az autóban vagy csak padló gáz vagy csak leállított motor lenne. Tehát ha klímát bekapcsoljuk +26°C fokra állítva és ennél melegebb akkor a kompresszor beindul és hűt ahogyan csak tud így a kifújt levegő a ventilátor sebbésségétől és a helység hőfoktól függően akár 8 - 10°C is lehet. Ha ennek a légáramlatnak a közelében vagyok jajj Nekünk. Mondja erre az érdeklődök nagy többsége de a távirányítón van fokozat kapcsolás (Low, Medium, High, Kis, Közepes, Nagy) akkor az minek? Hát hogy a nem inverteres klímákat is lehessen adni. :-) De félre a tréfával azzal csak a ventilátor sebessége változik a kompresszor az pörög vadul ha kell ha nem.

Ezekkel szemben egy Inverteres (inverter vezérlésű) klíma tudja változtatni a kompresszor forgási sebességét, ez által a hűtés-fűtés erősségét. Úgy mint az autóban Ön a gázpedállal meghatározhatja mennyire menjen a szekér. :-) De a váltóhoz is hasonlítjuk, mert a kompresszor nem folyamatosan szabályozható (azokat a frekvenciákat ahol a kompresszor nagyon remegnek ki kell kerülni) ha nem előre beállított fokozatokat kapcsol az inverter elektronika. Tehát ha közeledünk a beállított hőfokhoz akkor nem állítjuk meg a kompresszort, ha nem csak visszaváltunk 1-et. Ha még így is csökken a hőfok akkor még 1-et. És így szépen beáll a klíma a szükséges teljesítményre. Nem fagyasztó szekrényként működik.

És ezért fogyaszt kevesebbet?

Igen, lássuk be ha az autónkkal is csak padló gázon mehetnénk, és ha túl hamar érnénk a piros lámpához akkor padlófékkel kikapcsolnánk a motort se lehetne 5-6 Liter benzinnel járni.

És ezért kényelmes?

Igen, mert be tud állni egy szükséges teljesítményre nem kapcsolgat ki-be állandóan. És így nem az van hogy kapcsoljuk ki mert K..va hideg van 3 perc múlva meg kapcsoljuk be mert K..va meleg van. Szépen el van a szükséges hűtés-fűtéssel. 1-fokozatában akár 5 - 6 °C fokkal fúj csak ki hidegebbet mint a helység maga, na aki már ezt is érzi az ne vegyen klímát. :-)

Hálószobába kicsi irodába csak inverterest ezt tanácsolom! Egy nagy nappaliba ahol elég messze vagyunk a klímától oda lehet egy ki-be kapcsolós, vagy a főnök nagy és tágas irodájába ;-).

És ezért hűt-fűt gyorsabban?

Hát ... az inverteres klímák elektronikája már sokkal több paraméter figyel mint egy ki-be kapcsolós, mert be tud avatkozni a ki-be nem tudna ezért nem is figyeli. Tehát bekapcsoláskor az inverter vezérlés maximális fordulatra pörgeti a rendszert, de ezt ugye nem tudja sokáig tartani. Képzeljük el magunkat a testnevelés órán 3.-ik osztályban. Futóverseny ... az első 100méter ... "mint örült ki letépte láncait" ... aztán bemelegedtünk (kifáradtunk) és beálltunk a névleges teljesítményünkre ezen már elfutottunk 5 - 10 km-t is. Ugyan ez van az inverteres klímánál is ha már eléri a maximális hőfokot amit még károsodás nélkül elvisel akkor vissza kapcsol 1-et.

Ezért megy nehezebben tönkre?

Igen, mert az elektronika figyeli a rendszer hőfokát, és ha az a túl melegedés jeleit mutatja visszavált 1 fokozatot. Ez előfordulhat a karbantartás elmulasztása miatt vagy mert a kültérit szakszerűtlenül rosszul szellőzött helyre szerelték, vagy nyitott ajtó-ablak mellet klímázunk és túlterheljük. A hagyományos klímák ilyenkor nem sok mit tesznek, vagy leállnak hiba üzenettel vagy az utolsó védelmi vonalban lévő KLIXON megállítja. Tehát elvileg nem mennek tönkre de ugye nem az okot szüntetik meg. Olyan mintha nem akkor mennék fogorvoshoz mikor csak tömni kell a fogunk hanem már mikor csak a kihúzás segít ... végül is mindkettő megszünteti a fogfájást. :-)

Ha még kérdése volna itt felteheti: http://klima.forum.hu/viewtopic.php?f=4&t=24

Klímát keres?

AKCIÓS klímák a webáruházunkban >>>

Oldalunkon egy kereső segítségével megtalálhatja az Önnek megfelelőt, mind árban mind teljesítményben. Ha a lenti két oldalt elolvasta akkor reményeim szerint már nem teljesen laikusként fog neki klímát keresni.

Egy kis használati útmutatót itt mellékelnék.

  • Ha pl. Inverteres klímát keres akkor a baloldalon található "Extra keresés" dobozban kattintson az Inverteres linkre. Ekkor megkapja milyen klímák felelnek meg ennek a keresésnek.
  • Ha Önnek pl. LG márkájú klímára van csak szüksége akkor a jobb oldalon a "Találatok szűkítése márkanévre." dobozban kattintson az LG linkre. Így csak az Inverteres LG klímák fognak kilistázódni.
  • Ha Ön AKCIÓS inverteres LG klímát akar venni, és van ilyen klíma a kínálatunkban akkor "Találatok szűkítése AKCIÓS márkanévre." dobozban kattintson az LG linkre.

Ha további információra van szüksége a talált klímákról akkor a "Katalógus" vagy a "Bővebben" linken találhat leírásokat. A katalógus általában PDF formátumban elérhető, a bővebben menüpontban pedig egy rövidebb internetes oldalt talál. Műszaki adatokkal és néhány esetben s felszerelt klímákról készült fényképeket.

Ha az elérhető információ alapján vásárolna egy klímát, akkor rendelés menüpontban ezt megteheti az interneten keresztül. Ha még kérdése volna akkor e-mailben vagy telefonon kérem tegye fel. Az elérhetőség menüben megtalálja a telefon, FAX, email címünket is.

Hogyan működik a klíma?

Egyszerűen, párolgó folyadék hűti környezetét :-)

Például így hűti magát az is aki ezt éppen olvassa, kiizzad egy kis folyadékot a bőrére az ott elpárolog és már hűl is! Ez alapján már az ókorban is hűtötték az ivóvizet, még pedig áram nélkül...

Még nincs vége ...

Hogyan válasszak klímát?

A tudnivalók menüpontban olvashat bővebben e témáról. Milyen teljesítményűt, milyen kialakításút stb...

Még nincs vége ...

Ha klíma felszereléséről szeretne információt kapni

Egy külön oldalt szenteltem ennek a témakörnek.

Klímaszerelés

Mekkora klímát vegyek?

Egy külön oldalt szenteltem ennek a témakörnek.

Mekkora klímát vegyek?

Leggyakoribb a split klíma ...

Egy külön oldalt szenteltem ennek a témakörnek.

Split klíma

Klíma garancia jótállás

A garanciák annyira változóak, hogy külön oldal kell neki. Amiben azonosak, zöldkártyás szerelő és rendszeres karbantartás.

Split klíma garancia

Hogyan müködik egy inverter klíma
Invertres klíma leírás

Inverteres klíma kínálatunk.

MIDEA MSG-09HRDN1

MIDEA MSG-09HRDN1 légkondi

MIDEA MSG-09HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
99 900 Ft
(79 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
109 990 Ft + ÁFA

MSG-09HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA GLORY PLUS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 2.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 20 - 25 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410a hűtőközeg
  • 2 év garancia

Bővebben   MSG-09HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSG-09HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSG-12HRDN1

MIDEA MSG-12HRDN1 légkondi

MIDEA MSG-12HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
105 900 Ft
(84 720 Ft + ÁFA)

Listaár:
119 990 Ft + ÁFA

MSG-12HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA GLORY PLUS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410a hűtőközeg
  • 2 év garancia

Bővebben   MSG-12HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSG-12HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSR1-09HRDN1

MIDEA MSR1-09HRDN1 légkondi

MIDEA MSR1-09HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
109 990 Ft
(87 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
109 990 Ft + ÁFA

MSR1-09HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA R1 DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 2.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 20 - 25 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MSR1-09HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1-09HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09UGAN/AQV09UGAX

SAMSUNG AQV09UGAN/AQV09UGAX légkondi

SAMSUNG AQV09UGAN/AQV09UGAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
118 625 Ft
(94 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
129 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09UGAN/AQV09UGAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MAX INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Szürke előlappal MAX GRAY
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09UGAN/AQV09UGAX Klímák   

 SAMSUNG AQV09UGAN/AQV09UGAX INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSR1-12HRDN1

MIDEA MSR1-12HRDN1 légkondi

MIDEA MSR1-12HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
119 990 Ft
(95 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
119 990 Ft + ÁFA

MSR1-12HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA R1 DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 3.9 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 31.2 - 39 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MSR1-12HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1-12HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSE-09HRIN2

MIDEA MSE-09HRIN2 légkondi

MIDEA MSE-09HRIN2 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
122 990 Ft
(98 392 Ft + ÁFA)

Listaár:
122 990 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

MSE-09HRIN2

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA ELITE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.63 kW hűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiEER: 2.61 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.67 - 28.93m2 hűtésére.
  • 3.51 kW fűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiCOP: 2.82 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.08 - 35.1 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSE-09HRIN2 Klímák   

 MIDEA MSE-09HRIN2 INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12UGAN/AQV12UGAX

SAMSUNG AQV12UGAN/AQV12UGAX légkondi

SAMSUNG AQV12UGAN/AQV12UGAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
123 625 Ft
(98 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
139 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV12UGAN/AQV12UGAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MAX INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Szürke előlappal MAX GRAY
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12UGAN/AQV12UGAX Klímák   

 SAMSUNG AQV12UGAN/AQV12UGAX INVERTERES klíma klima légkondi
LG CS09AF HERO

LG CS09AF HERO légkondi

LG CS09AF HERO légkondicionáló

Akciós ár:
132 990 Ft
(106 392 Ft + ÁFA)

Listaár:
132 990 Ft + ÁFA

CS09AF HERO

  • oldalfali AKCIÓS LG INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.03 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.1 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS09AF HERO Klímák   

 LG CS09AF HERO INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSE-12HRIN2

MIDEA MSE-12HRIN2 légkondi

MIDEA MSE-12HRIN2 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
133 990 Ft
(107 192 Ft + ÁFA)

Listaár:
133 990 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

MSE-12HRIN2

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA ELITE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.51 kW hűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiEER: 2.61 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.59 - 38.61m2 hűtésére.
  • 4.39 kW fűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiCOP: 2.81 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 35.12 - 43.9 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSE-12HRIN2 Klímák   

 MIDEA MSE-12HRIN2 INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09EWAN/AQV09EWAX

SAMSUNG AQV09EWAN/AQV09EWAX légkondi

SAMSUNG AQV09EWAN/AQV09EWAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
138 625 Ft
(110 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
154 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09EWAN/AQV09EWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG CRYSTAL INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.08 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.1 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály fehér előlappal CRYSTAL WHITE
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09EWAN/AQV09EWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV09EWAN/AQV09EWAX INVERTERES klíma klima légkondi
LG CS12AF HERO

LG CS12AF HERO légkondi

LG CS12AF HERO légkondicionáló

Akciós ár:
138 990 Ft
(111 192 Ft + ÁFA)

Listaár:
138 990 Ft + ÁFA

CS12AF HERO

  • oldalfali AKCIÓS LG INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.01 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.71 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32.08 - 40.1 m2 fűtésére.
  • szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS12AF HERO Klímák   

 LG CS12AF HERO INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MS9V-09HRDN1 VIDA

MIDEA MS9V-09HRDN1 VIDA légkondi

MIDEA MS9V-09HRDN1 VIDA légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
139 990 Ft
(111 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
139 990 Ft + ÁFA

MS9V-09HRDN1 VIDA

  • oldalfali AKCIÓS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 2.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 20 - 25 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MS9V-09HRDN1 VIDA Klímák   

 MIDEA MS9V-09HRDN1 VIDA INVERTERES klíma klima légkondi
FISHER FSIArt-100HFD

FISHER FSIArt-100HFD légkondi

FISHER FSIArt-100HFD légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
143 738 Ft
(114 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
179 000 Ft + ÁFA

FSIArt-100HFD

  • oldalfali AKCIÓS FISHER ART DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.8 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.83 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 25.2 - 30.8m2 hűtésére.
  • 3 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.34 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 24 - 30 m2 fűtésére.
  • Silver ion szűrő szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ionizátor + Digitális kijelzés + Silver ion szűrő + Golden Fin +"Follow me" funkció + Öntisztító funkció
  • Hűtés: -15C-től +50C-ig
  • Fűtés -15C-től +34C-ig
  • 3 év garancia

FSIArt-100HFD Klímák   

 FISHER FSIArt-100HFD INVERTERES klíma klima légkondi FISHER FSIArt-100HFD öntisztító önszárító klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12EWAN/AQV12EWAX

SAMSUNG AQV12EWAN/AQV12EWAX légkondi

SAMSUNG AQV12EWAN/AQV12EWAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
144 875 Ft
(115 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
174 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV12EWAN/AQV12EWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG CRYSTAL INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály fehér előlappal CRYSTAL WHITE
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12EWAN/AQV12EWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV12EWAN/AQV12EWAX INVERTERES klíma klima légkondi
LG S09AT

LG S09AT légkondi

LG S09AT légkondicionáló

Akciós ár:
148 990 Ft
(119 192 Ft + ÁFA)

Listaár:
149 990 Ft + ÁFA

S09AT

  • oldalfali AKCIÓS LG INVERTER PLASMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.64 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.1 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.76 - 29.04m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.14 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • S09AT NE2S, S09AT UE2S
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S09AT Klímák   

 LG S09AT INVERTERES klíma klima légkondi LG S09AT NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB

MITSUBISHI MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB légkondi

MITSUBISHI MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
149 850 Ft
(119 880 Ft + ÁFA)

Listaár:
150 425 Ft + ÁFA

2010.06.15-ig!

MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB

  • oldalfali AKCIÓS MITSUBISHI H-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.25 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.64 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-HC25VB/MUZ-HC25VB INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MS9V-12HRDN1 VIDA

MIDEA MS9V-12HRDN1 VIDA légkondi

MIDEA MS9V-12HRDN1 VIDA légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
149 990 Ft
(119 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
149 990 Ft + ÁFA

MS9V-12HRDN1 VIDA

  • oldalfali AKCIÓS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MS9V-12HRDN1 VIDA Klímák   

 MIDEA MS9V-12HRDN1 VIDA INVERTERES klíma klima légkondi
FISHER FSI-96HFD

FISHER FSI-96HFD légkondi

FISHER FSI-96HFD légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
150 000 Ft
(120 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
121 900 Ft + ÁFA

FSI-96HFD

  • oldalfali FISHER PROFESSIONAL DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.65 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.02 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.85 - 29.15m2 hűtésére.
  • 2.95 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.25 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 23.6 - 29.5 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • DC INVERTER
  • UV sterilizáló lámpa
  • Digitális kijelzés
  • BIO ventilátor
  • Aktívszenes elektrosztatikus szűrő
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FSI-96HFD Klímák   

 FISHER FSI-96HFD INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-RE9JKX/CU-RE9JKX

PANASONIC CS-RE9JKX/CU-RE9JKX légkondi

PANASONIC CS-RE9JKX/CU-RE9JKX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
154 900 Ft
(123 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
154 900 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

CS-RE9JKX/CU-RE9JKX

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Standard klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.57 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3.3 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.02 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 26.4 - 33 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-RE9JKX/CU-RE9JKX Klímák   

 PANASONIC CS-RE9JKX/CU-RE9JKX INVERTERES klíma klima légkondi
LG S12AT

LG S12AT légkondi

LG S12AT légkondicionáló

Akciós ár:
154 990 Ft
(123 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
154 990 Ft + ÁFA

S12AT

  • oldalfali AKCIÓS LG INVERTER PLASMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.52 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.68 - 38.72m2 hűtésére.
  • 4.57 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 36.56 - 45.7 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • S12AT NE2S, S12AT UE2S
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S12AT Klímák   

 LG S12AT INVERTERES klíma klima légkondi LG S12AT NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi
MIDEA MSV1-09HRDN1

MIDEA MSV1-09HRDN1 légkondi

MIDEA MSV1-09HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
155 990 Ft
(124 792 Ft + ÁFA)

Listaár:
155 990 Ft + ÁFA

MSV1-09HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA VERTU DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 24 - 30 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Tükrös előlap vagy rendelhető egyéb színek
  • Automatikus újra indulás áram szünet után
  • Éjszakai üzemmód
  • 5 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSV1-09HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSV1-09HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi MIDEA MSV1-09HRDN1 ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi MIDEA MSV1-09HRDN1 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FISHER FSI-126HFD

FISHER FSI-126HFD légkondi

FISHER FSI-126HFD légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
162 500 Ft
(130 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
131 900 Ft + ÁFA

FSI-126HFD

  • oldalfali FISHER PROFESSIONAL DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.61 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.1 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32.8 - 41 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • DC INVERTER
  • UV sterilizáló lámpa
  • Digitális kijelzés
  • BIO ventilátor
  • Aktívszenes elektrosztatikus szűrő
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FSI-126HFD Klímák   

 FISHER FSI-126HFD INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSV1-12HRDN1

MIDEA MSV1-12HRDN1 légkondi

MIDEA MSV1-12HRDN1 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
165 990 Ft
(132 792 Ft + ÁFA)

Listaár:
165 990 Ft + ÁFA

MSV1-12HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA VERTU DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 3.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 30.4 - 38 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Tükrös előlap vagy rendelhető egyéb színek
  • Automatikus újra indulás áram szünet után
  • Éjszakai üzemmód
  • 5 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSV1-12HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSV1-12HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi MIDEA MSV1-12HRDN1 ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi MIDEA MSV1-12HRDN1 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-RE12JKX/CU-RE12JKX

PANASONIC CS-RE12JKX/CU-RE12JKX légkondi

PANASONIC CS-RE12JKX/CU-RE12JKX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
169 900 Ft
(135 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
169 900 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

CS-RE12JKX/CU-RE12JKX

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Standard klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.47 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.25 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.79 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 34 - 42.5 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-RE12JKX/CU-RE12JKX Klímák   

 PANASONIC CS-RE12JKX/CU-RE12JKX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX

SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX légkondi

SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
172 356 Ft
(137 885 Ft + ÁFA)

Listaár:
199 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09VBCN/AQV09VBCX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG VIVACE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • ANTIallergén szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Sötétített Tükör Előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09VBCN/AQV09VBCX Klímák   

 SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX INVERTERES klíma klima légkondi SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi SAMSUNG AQV09VBCN/AQV09VBCX öntisztító önszárító klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX

SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX légkondi

SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
175 000 Ft
(140 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
209 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV12VBCN/AQV12VBCX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG VIVACE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • ANTIallergén szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Sötétített Tükör Előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12VBCN/AQV12VBCX Klímák   

 SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX INVERTERES klíma klima légkondi SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi SAMSUNG AQV12VBCN/AQV12VBCX öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MIDEA MSG-18HRDN1

MIDEA MSG-18HRDN1 légkondi

MIDEA MSG-18HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
177 900 Ft
(142 320 Ft + ÁFA)

Listaár:
179 990 Ft + ÁFA

MSG-18HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA GLORY PLUS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.01 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 5 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 40 - 50 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410a hűtőközeg
  • 2 év garancia

Bővebben   MSG-18HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSG-18HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB

MITSUBISHI MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB légkondi

MITSUBISHI MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
179 850 Ft
(143 880 Ft + ÁFA)

Listaár:
181 500 Ft + ÁFA

2010.06.15-ig!

MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB

  • oldalfali AKCIÓS MITSUBISHI H-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.15 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 28.35 - 34.65m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-HC35VB/MUZ-HC35VB INVERTERES klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC

FUJITSU ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC légkondi

FUJITSU ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
149 000 Ft + ÁFA

ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.1 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.47 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18.9 - 23.1m2 hűtésére.
  • 3 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.55 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 24 - 30 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC Klímák   

 FUJITSU ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 7 LGC / AOYR 7 LGC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
HITACHI RAS-18FH6/RAC-18YH6

HITACHI RAS-18FH6/RAC-18YH6 légkondi

HITACHI RAS-18FH6/RAC-18YH6 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
187 488 Ft
(149 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
160 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-18FH6/RAC-18YH6

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI FRAME-FLAT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 1.8 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.64 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 16.2 - 19.8m2 hűtésére.
  • 2.3 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.31 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 18.4 - 23 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-18FH6/RAC-18YH6 Klímák   

 HITACHI RAS-18FH6/RAC-18YH6 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTK20GV/RK20GV

DAIKIN FTK20GV/RK20GV légkondi

DAIKIN FTK20GV/RK20GV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
189 919 Ft
(151 935 Ft + ÁFA)

Listaár:
167 560 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTK20GV/RK20GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.62 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18 - 22m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTK20GV/RK20GV Klímák   

 DAIKIN FTK20GV/RK20GV INVERTERES klíma klima légkondi
LG S09AW

LG S09AW légkondi

LG S09AW légkondicionáló

Akciós ár:
189 990 Ft
(151 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
189 990 Ft + ÁFA

S09AW

  • oldalfali AKCIÓS LG DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.63 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.05 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.67 - 28.93m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.14 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • S09AW NE0
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S09AW Klímák   

 LG S09AW INVERTERES klíma klima légkondi LG S09AW NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG S09AW öntisztító önszárító klíma klima légkondi
TOSHIBA AvAnt RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3

TOSHIBA AvAnt RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3 légkondi

TOSHIBA AvAnt RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
197 306 Ft
(157 845 Ft + ÁFA)

Listaár:
166 152 Ft + ÁFA

RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3

  • oldalfali TOSHIBA AvAnt HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 5 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3   

 TOSHIBA AvAnt RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3 INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA AvAnt RAS-10SKV-E3/RAS-10SAV-E3 öntisztító önszárító klíma klima légkondi

TOSHIBA RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt

TOSHIBA RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt légkondi

TOSHIBA RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

VB ajánlat!

Az Ön ára:
197 306 Ft
(157 845 Ft + ÁFA)

Listaár:
166 152 Ft + ÁFA

RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt

  • oldalfali TOSHIBA AVANT INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 5 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt Klímák   

 TOSHIBA RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-107SKV-E3/RAS-107SAV-E3 AvAnt öntisztító önszárító klíma klima légkondi
HITACHI RAS-25FH6/RAC-25YH6

HITACHI RAS-25FH6/RAC-25YH6 légkondi

HITACHI RAS-25FH6/RAC-25YH6 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
199 988 Ft
(159 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
171 500 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-25FH6/RAC-25YH6

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI FRAME-FLAT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.57 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.86 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-25FH6/RAC-25YH6 Klímák   

 HITACHI RAS-25FH6/RAC-25YH6 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSR1-18HRDN1

MIDEA MSR1-18HRDN1 légkondi

MIDEA MSR1-18HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
199 990 Ft
(159 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
199 990 Ft + ÁFA

MSR1-18HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA R1 DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.2 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 46.8 - 57.2m2 hűtésére.
  • 5.9 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 47.2 - 59 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MSR1-18HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1-18HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E

TOSHIBA RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E légkondi

TOSHIBA RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
206 483 Ft
(165 186 Ft + ÁFA)

Listaár:
173 880 Ft + ÁFA

RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E

  • oldalfali TOSHIBA HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-10SKV-E/RAS-10SAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTK25GV/RK25GV

DAIKIN FTK25GV/RK25GV  légkondi

DAIKIN FTK25GV/RK25GV  légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
206 636 Ft
(165 309 Ft + ÁFA)

Listaár:
182 310 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTK25GV/RK25GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.38 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTK25GV/RK25GV  Klímák   

 DAIKIN FTK25GV/RK25GV  INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E9GKEW/CU-E9GKE

PANASONIC CS-E9GKEW/CU-E9GKE légkondi

PANASONIC CS-E9GKEW/CU-E9GKE légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
209 000 Ft
(167 200 Ft + ÁFA)

Listaár:
184 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

CS-E9GKEW/CU-E9GKE

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.41 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.31 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • e-ion szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E9GKEW/CU-E9GKE Klímák   

 PANASONIC CS-E9GKEW/CU-E9GKE INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MS9V-18HRDN1 VIDA

MIDEA MS9V-18HRDN1 VIDA légkondi

MIDEA MS9V-18HRDN1 VIDA légkondicionáló

Akciós ár:
209 990 Ft
(167 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
209 990 Ft + ÁFA

MS9V-18HRDN1 VIDA

  • oldalfali AKCIÓS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 5.3 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 42.4 - 53 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 év garancia

Bővebben   MS9V-18HRDN1 VIDA Klímák   

 MIDEA MS9V-18HRDN1 VIDA INVERTERES klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC

FUJITSU ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC légkondi

FUJITSU ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
169 000 Ft + ÁFA

ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.97 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.27 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC Klímák   

 FUJITSU ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 9 LGC / AOYR 9 LGC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09ASAN/AQV09ASAX

SAMSUNG AQV09ASAN/AQV09ASAX légkondi

SAMSUNG AQV09ASAN/AQV09ASAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPÍ Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
216 125 Ft
(172 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
219 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09ASAN/AQV09ASAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Ezüst színű előlap
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09ASAN/AQV09ASAX Klímák   

 SAMSUNG AQV09ASAN/AQV09ASAX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09ABAN/AQV09ABAX

SAMSUNG AQV09ABAN/AQV09ABAX légkondi

SAMSUNG AQV09ABAN/AQV09ABAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
216 125 Ft
(172 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
219 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09ABAN/AQV09ABAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Fekete előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09ABAN/AQV09ABAX Klímák   

 SAMSUNG AQV09ABAN/AQV09ABAX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV09AWAN/AQV09AWAX

SAMSUNG AQV09AWAN/AQV09AWAX légkondi

SAMSUNG AQV09AWAN/AQV09AWAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
216 125 Ft
(172 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
219 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV09AWAN/AQV09AWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Gyöngyház fehér előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV09AWAN/AQV09AWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV09AWAN/AQV09AWAX INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTX20GV/RX20GV

DAIKIN FTX20GV/RX20GV légkondi

DAIKIN FTX20GV/RX20GV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
173 250 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTX20GV/RX20GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.62 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18 - 22m2 hűtésére.
  • 2.5 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.9 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 20 - 25 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTX20GV/RX20GV Klímák   

 DAIKIN FTX20GV/RX20GV INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12ASAN/AQV12ASAX

SAMSUNG AQV12ASAN/AQV12ASAX légkondi

SAMSUNG AQV12ASAN/AQV12ASAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
218 525 Ft
(174 820 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV12ASAN/AQV12ASAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.6 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.64 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Ezüst színű előlap
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12ASAN/AQV12ASAX Klímák   

 SAMSUNG AQV12ASAN/AQV12ASAX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12ABAN/AQV12ABAX

SAMSUNG AQV12ABAN/AQV12ABAX légkondi

SAMSUNG AQV12ABAN/AQV12ABAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
218 525 Ft
(174 820 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 900 Ft + ÁFA

AQV12ABAN/AQV12ABAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.6 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.64 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Fekete előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12ABAN/AQV12ABAX Klímák   

 SAMSUNG AQV12ABAN/AQV12ABAX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV12AWAN/AQV12AWAX

SAMSUNG AQV12AWAN/AQV12AWAX légkondi

SAMSUNG AQV12AWAN/AQV12AWAX légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
218 525 Ft
(174 820 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV12AWAN/AQV12AWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.6 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.64 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Gyöngyház fehér előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV12AWAN/AQV12AWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV12AWAN/AQV12AWAX INVERTERES klíma klima légkondi
LG C09AWR

LG C09AWR légkondi

LG C09AWR légkondicionáló

Akciós ár:
219 990 Ft
(175 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
219 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C09AWR

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.63 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.05 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.67 - 28.93m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.14 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Füstüveg tükör előlap
  • C09AWR NE2, C09AWU UE2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C09AWR Klímák   

 LG C09AWR INVERTERES klíma klima légkondi LG C09AWR NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C09AWR öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG C09AWV

LG C09AWV légkondi

LG C09AWV légkondicionáló

Akciós ár:
219 990 Ft
(175 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
219 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C09AWV

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.63 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.05 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.67 - 28.93m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.14 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ezüst színű előlap
  • C09AWV NE2, C09AWU UE2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C09AWV Klímák   

 LG C09AWV INVERTERES klíma klima légkondi LG C09AWV NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C09AWV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
HITACHI RAS-25WX8B/RAC-25WX8

HITACHI RAS-25WX8B/RAC-25WX8 légkondi

HITACHI RAS-25WX8B/RAC-25WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
224 875 Ft
(179 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
227 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-25WX8B/RAC-25WX8

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.31 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Beige, Bézs és csokoládé barna szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-25WX8B/RAC-25WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-25WX8B/RAC-25WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-25WX8S/RAC-25WX8

HITACHI RAS-25WX8S/RAC-25WX8 légkondi

HITACHI RAS-25WX8S/RAC-25WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
224 875 Ft
(179 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
227 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-25WX8S/RAC-25WX8

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.31 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Silver, Fehér és sötét ezüst szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-25WX8S/RAC-25WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-25WX8S/RAC-25WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3

TOSHIBA RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3 légkondi

TOSHIBA RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

VB ajánlat!!!

Az Ön ára:
227 131 Ft
(181 705 Ft + ÁFA)

Listaár:
191 268 Ft + ÁFA

RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3

  • oldalfali TOSHIBA TOSHIBA AVANT INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.27 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 5 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3 Klímák   

 TOSHIBA RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3 INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-137SKV-E3/RAS-137SAV-E3 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG C12AWR

LG C12AWR légkondi

LG C12AWR légkondicionáló

Akciós ár:
229 990 Ft
(183 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C12AWR

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.51 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.59 - 38.61m2 hűtésére.
  • 4.57 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 36.56 - 45.7 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Füstüveg tükör előlap
  • C12AWR NE2, C12AWU UE2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C12AWR Klímák   

 LG C12AWR INVERTERES klíma klima légkondi LG C12AWR NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C12AWR öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG C12AWV

LG C12AWV légkondi

LG C12AWV légkondicionáló

Akciós ár:
229 990 Ft
(183 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C12AWV

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.51 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.59 - 38.61m2 hűtésére.
  • 4.57 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 36.56 - 45.7 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ezüst színű előlap
  • C12AWV NE2, C12AWU UE2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C12AWV Klímák   

 LG C12AWV INVERTERES klíma klima légkondi LG C12AWV NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C12AWV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTX25GV/RX25GV

DAIKIN FTX25GV/RX25GV légkondi

DAIKIN FTX25GV/RX25GV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
188 100 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTX25GV/RX25GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.38 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 2.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.68 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 22.4 - 28 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTX25GV/RX25GV Klímák   

 DAIKIN FTX25GV/RX25GV INVERTERES klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC

FUJITSU ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC légkondi

FUJITSU ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
189 000 Ft + ÁFA

ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.4 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.8 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 30.6 - 37.4m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.12 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC Klímák   

 FUJITSU ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 12 LGC / AOYR 12 LGC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
HITACHI RAS-35FH6/RAC-35YH6

HITACHI RAS-35FH6/RAC-35YH6 légkondi

HITACHI RAS-35FH6/RAC-35YH6 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
237 488 Ft
(189 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
203 000 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-35FH6/RAC-35YH6

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI FRAME-FLAT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.78 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-35FH6/RAC-35YH6 Klímák   

 HITACHI RAS-35FH6/RAC-35YH6 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSV1-18HRDN1

MIDEA MSV1-18HRDN1 légkondi

MIDEA MSV1-18HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
239 990 Ft
(191 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
239 990 Ft + ÁFA

MSV1-18HRDN1

  • oldalfali AKCIÓS MIDEA VERTU DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.2 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 46.8 - 57.2m2 hűtésére.
  • 5.9 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 47.2 - 59 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Tükrös előlap vagy rendelhető egyéb színek
  • Automatikus újra indulás áram szünet után
  • Éjszakai üzemmód
  • 5 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSV1-18HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSV1-18HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi MIDEA MSV1-18HRDN1 ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi MIDEA MSV1-18HRDN1 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3

PANASONIC CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3 légkondi

PANASONIC CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
242 375 Ft
(193 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
259 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.68 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.75 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 38.4 - 48 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3 Klímák   

 PANASONIC CS-E12HKEW-3/CU-E12HKEW-3 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTK35GV/RK35GV

DAIKIN FTK35GV/RK35GV légkondi

DAIKIN FTK35GV/RK35GV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
243 083 Ft
(194 466 Ft + ÁFA)

Listaár:
214 465 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTK35GV/RK35GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.2 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.37 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 35.2m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTK35GV/RK35GV Klímák   

 DAIKIN FTK35GV/RK35GV INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E

TOSHIBA RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E légkondi

TOSHIBA RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
243 190 Ft
(194 552 Ft + ÁFA)

Listaár:
204 792 Ft + ÁFA

RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E

  • oldalfali TOSHIBA HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.27 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-13SKV-E/RAS-13SAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC

FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC légkondi

FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
199 000 Ft + ÁFA

ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER PLAZMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.44 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • FUJITSU Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ózonnal sterilizál az automatikus szárításon felül!
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC Klímák   

 FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC Plazma szűrős klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 9 LDC / AOYS 9 LDC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3

PANASONIC CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3 légkondi

PANASONIC CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
199 900 Ft + ÁFA

CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.05 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.36 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18.45 - 22.55m2 hűtésére.
  • 2.8 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 22.4 - 28 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3 Klímák   

 PANASONIC CS-E7JKEW-3/CU-E7JKE-3 INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA

MITSUBISHI MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA légkondi

MITSUBISHI MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
249 988 Ft
(199 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
217 210 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA

  • oldalfali AKCIÓS MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.76 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.83 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GC25VA/MUZ-GC25VA INVERTERES klíma klima légkondi
LG S18AT

LG S18AT légkondi

LG S18AT légkondicionáló

Akciós ár:
249 990 Ft
(199 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
249 990 Ft + ÁFA

S18AT

  • oldalfali AKCIÓS LG INVERTER PLASMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.28 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.52 - 58.08m2 hűtésére.
  • 6.07 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.43 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48.56 - 60.7 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • S18AT N52S, S18AT U52S
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S18AT Klímák   

 LG S18AT INVERTERES klíma klima légkondi LG S18AT NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi
LG A09AW1

LG A09AW1 légkondi

LG A09AW1 légkondicionáló

Akciós ár:
249 990 Ft
(199 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
249 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

A09AW1

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL GALLERY klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.7 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.25 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 24.3 - 29.7m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.65 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Cserélhető kép előlap
  • A09AW1 NF2, A09AWU UF2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   A09AW1 Klímák   

 LG A09AW1 INVERTERES klíma klima légkondi LG A09AW1 NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG A09AW1 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC

FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC légkondi

FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
209 000 Ft + ÁFA

ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER PLAZMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.85 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.8 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.93 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 38.4 - 48 m2 fűtésére.
  • FUJITSU Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ózonnal sterilizál az automatikus szárításon felül!
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC Klímák   

 FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC Plazma szűrős klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 12 LDC / AOYS 12 LDC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-TE12HKE/CU-TE12HKE

PANASONIC CS-TE12HKE/CU-TE12HKE légkondi

PANASONIC CS-TE12HKE/CU-TE12HKE légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
266 125 Ft
(212 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
234 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

CS-TE12HKE/CU-TE12HKE

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Deluxe Slim klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.68 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.8 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.96 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 38.4 - 48 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-TE12HKE/CU-TE12HKE Klímák   

 PANASONIC CS-TE12HKE/CU-TE12HKE INVERTERES klíma klima légkondi PANASONIC CS-TE12HKE/CU-TE12HKE ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi
HITACHI RAS-35WX8B/RAC-35WX8

HITACHI RAS-35WX8B/RAC-35WX8 légkondi

HITACHI RAS-35WX8B/RAC-35WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
268 625 Ft
(214 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
268 800 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-35WX8B/RAC-35WX8

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.57 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.16 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Beige, Bézs és csokoládé barna szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-35WX8B/RAC-35WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-35WX8B/RAC-35WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-35WX8S/RAC-35WX8

HITACHI RAS-35WX8S/RAC-35WX8 légkondi

HITACHI RAS-35WX8S/RAC-35WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
268 625 Ft
(214 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
268 800 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-35WX8S/RAC-35WX8

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.57 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.16 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Silver, Fehér és sötét ezüst szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-35WX8S/RAC-35WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-35WX8S/RAC-35WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
LG S09AQ

LG S09AQ légkondi

LG S09AQ légkondicionáló

Akciós ár:
269 990 Ft
(215 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
269 990 Ft + ÁFA

S09AQ

  • oldalfali AKCIÓS LG MAESTRO INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.6 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.6 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • S09AQ NB0, S09AQU UB0
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S09AQ Klímák   

 LG S09AQ INVERTERES klíma klima légkondi LG S09AQ NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi
LG A12AW1

LG A12AW1 légkondi

LG A12AW1 légkondicionáló

Akciós ár:
269 990 Ft
(215 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
269 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

A12AW1

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL GALLERY klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Cserélhető kép előlap - The Kiss (1862-1918) Klimt, Gustav
  • A12AW1 NF2, A12AWU UF2
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   A12AW1 Klímák   

 LG A12AW1 INVERTERES klíma klima légkondi LG A12AW1 NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG A12AW1 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3

PANASONIC CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3 légkondi

PANASONIC CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
272 375 Ft
(217 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
229 900 Ft + ÁFA

CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.59 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.59 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3 Klímák   

 PANASONIC CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3 INVERTERES klíma klima légkondi PANASONIC CS-XE9JKEW/CU-E9JKE-3 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3

PANASONIC CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3 légkondi

PANASONIC CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
219 900 Ft + ÁFA

CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.6 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.59 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 23.4 - 28.6m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.59 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3 Klímák   

 PANASONIC CS-E9JKEW-3/CU-E9JKEW-3 INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-RE15JKX/CU-RE15JKX

PANASONIC CS-RE15JKX/CU-RE15JKX légkondi

PANASONIC CS-RE15JKX/CU-RE15JKX légkondicionáló

Akciós ár:
274 900 Ft
(219 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
274 900 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

CS-RE15JKX/CU-RE15JKX

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Standard Wide klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.4 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 39.6 - 48.4m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.44 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-RE15JKX/CU-RE15JKX Klímák   

 PANASONIC CS-RE15JKX/CU-RE15JKX INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTX35GV/RX35GV

DAIKIN FTX35GV/RX35GV légkondi

DAIKIN FTX35GV/RX35GV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
221 380 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTX35GV/RX35GV

  • oldalfali DAIKIN COMFORT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.2 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.37 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 35.2m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.74 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Lakossági, komfort, Comfort
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTX35GV/RX35GV Klímák   

 DAIKIN FTX35GV/RX35GV INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA

MITSUBISHI MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA légkondi

MITSUBISHI MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
281 238 Ft
(224 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
254 910 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA

  • oldalfali AKCIÓS MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.79 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GC35VA/MUZ-GC35VA INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5

HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5 légkondi

HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
285 000 Ft
(228 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
257 600 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
2010.09.10-ig!

RAS-35JX5/RAC-35JX5

  • oldalfali AKCIÓS HITACHI AIR-EXCHANGER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.54 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.04 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • Nano Titanium szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Friss levegő bejuttatás!
  • 1 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-35JX5/RAC-35JX5 Klímák   

 HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5 INVERTERES klíma klima légkondi HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5 ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi HITACHI RAS-35JX5/RAC-35JX5 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC

FUJITSU ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC légkondi

FUJITSU ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC légkondicionáló

Listaár:
229 000 Ft + ÁFA

ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.7 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 36 - 44m2 hűtésére.
  • 5 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.86 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 40 - 50 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC Klímák   

 FUJITSU ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 14 LGC / AOYR 14 LGC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS20G/RKS20G

DAIKIN FTXS20G/RKS20G légkondi

DAIKIN FTXS20G/RKS20G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
229 630 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTXS20G/RKS20G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18 - 22m2 hűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS20G/RKS20G Klímák   

 DAIKIN FTXS20G/RKS20G INVERTERES klíma klima légkondi
LG S12AQ

LG S12AQ légkondi

LG S12AQ légkondicionáló

Akciós ár:
289 990 Ft
(231 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
289 990 Ft + ÁFA

S12AQ

  • oldalfali AKCIÓS LG MAESTRO INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.2 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • LG NEO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • S12AQ NB0 S12AQU UB0
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   S12AQ Klímák   

 LG S12AQ INVERTERES klíma klima légkondi LG S12AQ NEO Plazma szűrős klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E

TOSHIBA RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E légkondi

TOSHIBA RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E légkondicionáló

Az Ön ára:
295 958 Ft
(236 766 Ft + ÁFA)

Listaár:
249 228 Ft + ÁFA

RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E

  • oldalfali TOSHIBA HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.5 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.82 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 40.5 - 49.5m2 hűtésére.
  • 5.3 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.42 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 42.4 - 53 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-16SKV-E/RAS-16SAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX

SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX légkondi

SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX légkondicionáló

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
297 375 Ft
(237 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
299 000 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

AQV18VBCN/AQV18VBCX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG VIVACE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.1 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45.9 - 56.1m2 hűtésére.
  • 6 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48 - 60 m2 fűtésére.
  • ANTIallergén szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Sötétített Tükör Előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV18VBCN/AQV18VBCX Klímák   

 SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX INVERTERES klíma klima légkondi SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi SAMSUNG AQV18VBCN/AQV18VBCX öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MIDEA MSR1I-09HRDN1x2+ M2OC-18HRDN1

MIDEA MSR1I-09HRDN1x2+ M2OC-18HRDN1 légkondi

Akciós ár:
304 970 Ft
(243 976 Ft + ÁFA)

Listaár:
304 970 Ft + ÁFA

MSR1I-09HRDN1x2+ M2OC-18HRDN1

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi AKCIÓS MIDEA R1 MULTI DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.2 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 46.8 - 57.2m2 hűtésére.
  • 6.1 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48.8 - 61 m2 fűtésére.
  • 2x2,6 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410A!, Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

MSR1I-09HRDN1x2+ M2OC-18HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1I-09HRDN1x2+ M2OC-18HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS20G/RXS20G

DAIKIN FTXS20G/RXS20G légkondi

DAIKIN FTXS20G/RXS20G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
244 760 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS20G/RXS20G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 18 - 22m2 hűtésére.
  • 2.7 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.29 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 21.6 - 27 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS20G/RXS20G Klímák   

 DAIKIN FTXS20G/RXS20G INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-TE15HKE/CU-TE15HKE

PANASONIC CS-TE15HKE/CU-TE15HKE légkondi

PANASONIC CS-TE15HKE/CU-TE15HKE légkondicionáló

Akciós ár:
306 125 Ft
(244 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
269 900 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

CS-TE15HKE/CU-TE15HKE

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Deluxe Slim klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.4 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.68 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 39.6 - 48.4m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.96 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-TE15HKE/CU-TE15HKE Klímák   

 PANASONIC CS-TE15HKE/CU-TE15HKE INVERTERES klíma klima légkondi PANASONIC CS-TE15HKE/CU-TE15HKE ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS25G/RKS25G

DAIKIN FTXS25G/RKS25G légkondi

DAIKIN FTXS25G/RKS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
249 710 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS25G/RKS25G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.55 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS25G/RKS25G Klímák   

 DAIKIN FTXS25G/RKS25G INVERTERES klíma klima légkondi
FISHER FSIArt-180HFD

FISHER FSIArt-180HFD légkondi

FISHER FSIArt-180HFD légkondicionáló

Az Ön ára:
312 375 Ft
(249 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
263 000 Ft + ÁFA

FSIArt-180HFD

  • oldalfali FISHER ART DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 5.3 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.63 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 42.4 - 53 m2 fűtésére.
  • Silver ion szűrő szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ionizátor + Digitális kijelzés + Silver ion szűrő + Golden Fin +"Follow me" funkció + Öntisztító funkció
  • Hűtés: -15C-től +50C-ig
  • Fűtés -15C-től +34C-ig
  • 3 év garancia

FSIArt-180HFD Klímák   

 FISHER FSIArt-180HFD INVERTERES klíma klima légkondi FISHER FSIArt-180HFD öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG35E-W/RXG35E

DAIKIN FTXG35E-W/RXG35E légkondi

DAIKIN FTXG35E-W/RXG35E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Akciós ár:
312 500 Ft
(250 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
373 765 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTXG35E-W/RXG35E

  • oldalfali AKCIÓS DAIKIN PRESTIGE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály matt fehér előlap
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXG35E-W/RXG35E Klímák   

 DAIKIN FTXG35E-W/RXG35E INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSCI-09HRIN1x2/M2OA-18HRIN1

MIDEA MSCI-09HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 légkondi

Akciós ár:
314 970 Ft
(251 976 Ft + ÁFA)

Listaár:
314 970 Ft + ÁFA

MSCI-09HRIN1x2/M2OA-18HRIN1

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi AKCIÓS MIDEA MULTI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.83 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 5.3 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.21 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 42.4 - 53 m2 fűtésére.
  • 2x2,6 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSCI-09HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 Klímák   

 MIDEA MSCI-09HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1

MIDEA MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1 légkondi

MIDEA MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
314 980 Ft
(251 984 Ft + ÁFA)

Listaár:
314 980 Ft + ÁFA

MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1

  • kazettás AKCIÓS MIDEA DC INVERTER KAZETTAS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.27 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 47.43 - 57.97m2 hűtésére.
  • 6.01 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 48.08 - 60.1 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 1 fázisú
  • 2 év garancia

MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1 Klímák   

 MIDEA MCA-18HRDN1/MOU-18HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSCI-09HRIN1x3/M3OA-27HRIN1

MIDEA MSCI-09HRIN1x3/M3OA-27HRIN1 légkondi

Akciós ár:
317 960 Ft
(254 368 Ft + ÁFA)

Listaár:
317 960 Ft + ÁFA

MSCI-09HRIN1x3/M3OA-27HRIN1

  • oldalfali 3 beltéris (trió, triál) multi AKCIÓS MIDEA MULTI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.9 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.82 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 71.1 - 86.9m2 hűtésére.
  • 7.9 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.21 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 63.2 - 79 m2 fűtésére.
  • 3x2,6 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSCI-09HRIN1x3/M3OA-27HRIN1 Klímák   

 MIDEA MSCI-09HRIN1x3/M3OA-27HRIN1 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FLKS25B/RKS25G

DAIKIN FLKS25B/RKS25G légkondi

DAIKIN FLKS25B/RKS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
254 660 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FLKS25B/RKS25G

  • parapet/mennyezeti DAIKIN PROFESSIONAL FLEXI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.85 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FLKS25B/RKS25G Klímák   

 DAIKIN FLKS25B/RKS25G INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSCI-12HRIN1x2/M2OA-18HRIN1

MIDEA MSCI-12HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 légkondi

Akciós ár:
318 970 Ft
(255 176 Ft + ÁFA)

Listaár:
318 970 Ft + ÁFA

MSCI-12HRIN1x2/M2OA-18HRIN1

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi AKCIÓS MIDEA MULTI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.83 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 6.9 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.21 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 55.2 - 69 m2 fűtésére.
  • 2x2,6 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410A!, Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSCI-12HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 Klímák   

 MIDEA MSCI-12HRIN1x2/M2OA-18HRIN1 INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3

PANASONIC CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3 légkondi

PANASONIC CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
319 875 Ft
(255 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
269 900 Ft + ÁFA

CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.87 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.8 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.04 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 38.4 - 48 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3 Klímák   

 PANASONIC CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3 INVERTERES klíma klima légkondi PANASONIC CS-XE12JKEW/CU-E12JKE-3 öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG C18AWR

LG C18AWR légkondi

LG C18AWR légkondicionáló

Akciós ár:
319 990 Ft
(255 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
319 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C18AWR

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.28 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.52 - 58.08m2 hűtésére.
  • 6.07 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.43 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48.56 - 60.7 m2 fűtésére.
  • LG NANO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Füstüveg tükör előlap
  • C18AWR N81, C18AWU U81
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C18AWR Klímák   

 LG C18AWR INVERTERES klíma klima légkondi LG C18AWR NANO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C18AWR öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG C18AWV

LG C18AWV légkondi

LG C18AWV légkondicionáló

Akciós ár:
319 990 Ft
(255 992 Ft + ÁFA)

Listaár:
319 990 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

C18AWV

  • oldalfali AKCIÓS LG ART-COOL mirror INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.28 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.52 - 58.08m2 hűtésére.
  • 6.07 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.43 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48.56 - 60.7 m2 fűtésére.
  • LG NANO Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ezüst színű előlap
  • C18AWV N81, C18AWU U81
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   C18AWV Klímák   

 LG C18AWV INVERTERES klíma klima légkondi LG C18AWV NANO Plazma szűrős klíma klima légkondi LG C18AWV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3

PANASONIC CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3 légkondi

PANASONIC CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
259 900 Ft + ÁFA

CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.87 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.8 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.04 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 38.4 - 48 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3 Klímák   

 PANASONIC CS-E12JKEW-3/CU-E12JKEW-3 INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV18AWAN/AQV18AWAX

SAMSUNG AQV18AWAN/AQV18AWAX légkondi

SAMSUNG AQV18AWAN/AQV18AWAX légkondicionáló

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
328 525 Ft
(262 820 Ft + ÁFA)

Listaár:
349 900 Ft + ÁFA

AQV18AWAN/AQV18AWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 6 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 48 - 60 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Gyöngyház fehér előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV18AWAN/AQV18AWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV18AWAN/AQV18AWAX INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX

SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX légkondi

SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX légkondicionáló

MPI Tanusítvány! INGYENES SZÁLLÍTÁS!

Akciós ár:
329 900 Ft
(263 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
329 000 Ft + ÁFA

AQV24VBCN/AQV24VBCX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG VIVACE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 6.8 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.01 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 61.2 - 74.8m2 hűtésére.
  • 8 kW fűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiCOP: 2.84 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64 - 80 m2 fűtésére.
  • ANTIallergén szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Légfrissítő ionizátor
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Sötétített Tükör Előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV24VBCN/AQV24VBCX Klímák   

 SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX INVERTERES klíma klima légkondi SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX ionizátor ionizátoros klíma klima légkondi SAMSUNG AQV24VBCN/AQV24VBCX öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS25G/RXS25G

DAIKIN FTXS25G/RXS25G légkondi

DAIKIN FTXS25G/RXS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
265 930 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS25G/RXS25G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.55 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.53 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS25G/RXS25G Klímák   

 DAIKIN FTXS25G/RXS25G INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG AQV24AWAN/AQV24AWAX

SAMSUNG AQV24AWAN/AQV24AWAX légkondi

SAMSUNG AQV24AWAN/AQV24AWAX légkondicionáló

Akciós ár:
337 275 Ft
(269 820 Ft + ÁFA)

Listaár:
359 900 Ft + ÁFA

AQV24AWAN/AQV24AWAX

  • oldalfali AKCIÓS SAMSUNG MONT BLANC klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 6.8 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.01 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 61.2 - 74.8m2 hűtésére.
  • 8 kW fűtőteljesítmény
  • D energiaosztály klíma légkondiCOP: 2.84 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64 - 80 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Gyöngyház fehér előlappal
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   Bővebben   AQV24AWAN/AQV24AWAX Klímák   

 SAMSUNG AQV24AWAN/AQV24AWAX INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FVXS25F/RKS25G

DAIKIN FVXS25F/RKS25G légkondi

DAIKIN FVXS25F/RKS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
271 160 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FVXS25F/RKS25G

  • parapet DAIKIN PROFESSIONAL FLOOR klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.39 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FVXS25F/RKS25G Klímák   

 DAIKIN FVXS25F/RKS25G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND

TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND légkondi

TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
339 549 Ft
(271 639 Ft + ÁFA)

Listaár:
285 936 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND

  • oldalfali TOSHIBA NORDIC DAISEIKAI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 5.1 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 5.08 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 25.6 - 32 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -5°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND Klímák   

 TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-10SKVP-ND/RAS-10SAVP-ND öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-RE18JKX/CU-RE18JKX

PANASONIC CS-RE18JKX/CU-RE18JKX légkondi

PANASONIC CS-RE18JKX/CU-RE18JKX légkondicionáló

Akciós ár:
339 900 Ft
(271 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
339 900 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

CS-RE18JKX/CU-RE18JKX

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Standard Wide klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 6.6 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.77 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52.8 - 66 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-RE18JKX/CU-RE18JKX Klímák   

 PANASONIC CS-RE18JKX/CU-RE18JKX INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA

MITSUBISHI MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA légkondi

MITSUBISHI MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA légkondicionáló

Akciós ár:
343 738 Ft
(274 990 Ft + ÁFA)

Listaár:
301 310 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA

  • oldalfali AKCIÓS MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.03 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 5.8 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 46.4 - 58 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GB50VA/MUZ-GB50VA INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FLXS25B/RXS25G

DAIKIN FLXS25B/RXS25G légkondi

DAIKIN FLXS25B/RXS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
282 430 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FLXS25B/RXS25G

  • parapet/mennyezeti DAIKIN PROFESSIONAL FLEXI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.85 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.47 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FLXS25B/RXS25G Klímák   

 DAIKIN FLXS25B/RXS25G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E

TOSHIBA RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E légkondi

TOSHIBA RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E légkondicionáló

Az Ön ára:
353 314 Ft
(282 651 Ft + ÁFA)

Listaár:
297 528 Ft + ÁFA

RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E

  • oldalfali TOSHIBA HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.52 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 5.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 46.4 - 58 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-18SKV-E/RAS-18SAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E

TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E légkondi

TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E légkondicionáló

Az Ön ára:
353 314 Ft
(282 651 Ft + ÁFA)

Listaár:
297 528 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E

  • oldalfali TOSHIBA DAISEIKAI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.52 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 5.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 46.4 - 58 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-18SKVR-E/RAS-18SAVR-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG25E-S/RXG25E

DAIKIN FTXG25E-S/RXG25E légkondi

DAIKIN FTXG25E-S/RXG25E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
357 375 Ft
(285 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
317 715 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTXG25E-S/RXG25E

  • oldalfali DAIKIN PRESTIGE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.03 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.15 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály matt ezüst előlap
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXG25E-S/RXG25E Klímák   

 DAIKIN FTXG25E-S/RXG25E INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FVXS25F/RXS25G

DAIKIN FVXS25F/RXS25G légkondi

DAIKIN FVXS25F/RXS25G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
287 380 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FVXS25F/RXS25G

  • parapet DAIKIN PROFESSIONAL FLOOR klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.39 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FVXS25F/RXS25G Klímák   

 DAIKIN FVXS25F/RXS25G INVERTERES klíma klima légkondi
SAMSUNG MH020FNEAx2/MH040FXEA2B

SAMSUNG MH020FNEAx2/MH040FXEA2B légkondi

SAMSUNG MH020FNEAx2/MH040FXEA2B légkondicionáló

Akciós ár:
361 125 Ft
(288 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
321 000 Ft + ÁFA

MH020FNEAx2/MH040FXEA2B

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi AKCIÓS SAMSUNG FREE JOINT MULTI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 36 - 44m2 hűtésére.
  • 4.4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 35.2 - 44 m2 fűtésére.
  • 2x2kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   MH020FNEAx2/MH040FXEA2B Klímák   

 SAMSUNG MH020FNEAx2/MH040FXEA2B INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1

MIDEA MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1 légkondi

MIDEA MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
363 980 Ft
(291 184 Ft + ÁFA)

Listaár:
363 980 Ft + ÁFA

MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1

  • légcsatornás AKCIÓS MIDEA DC INVERTER LEGCSATORNAZHATO klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.03 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 63.27 - 77.33m2 hűtésére.
  • 8.09 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 64.72 - 80.9 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 1 fázisú
  • 2 év garancia

MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1 Klímák   

 MIDEA MTA3-24HRDN1/MOU-24HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS35G/RKS35G

DAIKIN FTXS35G/RKS35G légkondi

DAIKIN FTXS35G/RKS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
293 160 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS35G/RKS35G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.02 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS35G/RKS35G Klímák   

 DAIKIN FTXS35G/RKS35G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E

TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E légkondi

TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
371 668 Ft
(297 334 Ft + ÁFA)

Listaár:
312 984 Ft + ÁFA

RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E

  • oldalfali TOSHIBA SUPER DAISEIKAI INVERTER 3 klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.12 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.42 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -5°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B13SKVP-E/RAS-13SAVP-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FLKS35B/RKS35G

DAIKIN FLKS35B/RKS35G légkondi

DAIKIN FLKS35B/RKS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
299 480 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FLKS35B/RKS35G

  • parapet/mennyezeti DAIKIN PROFESSIONAL FLEXI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.1 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FLKS35B/RKS35G Klímák   

 DAIKIN FLKS35B/RKS35G INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSCI-07HRIN1x4/M4OA-27HRIN1

MIDEA MSCI-07HRIN1x4/M4OA-27HRIN1 légkondi

Akciós ár:
374 950 Ft
(299 960 Ft + ÁFA)

Listaár:
374 950 Ft + ÁFA

MSCI-07HRIN1x4/M4OA-27HRIN1

  • oldalfali 4 beltéris (quattro) multi AKCIÓS MIDEA MULTI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.9 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.85 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 71.1 - 86.9m2 hűtésére.
  • 7.9 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.22 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 63.2 - 79 m2 fűtésére.
  • 4x2,1 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSCI-07HRIN1x4/M4OA-27HRIN1 Klímák   

 MIDEA MSCI-07HRIN1x4/M4OA-27HRIN1 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG25JV-W/RXG25JV

DAIKIN FTXG25JV-W/RXG25JV légkondi

DAIKIN FTXG25JV-W/RXG25JV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
309 100 Ft + ÁFA

FTXG25JV-W/RXG25JV

  • oldalfali DAIKIN EMURA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.46 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.36 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • kristály fehér white színben
  • 3 év garancia

Bővebben   FTXG25JV-W/RXG25JV Klímák   

 DAIKIN FTXG25JV-W/RXG25JV INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXG25JV-W/RXG25JV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3

PANASONIC CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3 légkondi

PANASONIC CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3 légkondicionáló

Listaár:
309 900 Ft + ÁFA

CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.4 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.44 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 39.6 - 48.4m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.7 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3 Klímák   

 PANASONIC CS-E15JKE-3/CU-E15JKE-3 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS35G/RXS35G

DAIKIN FTXS35G/RXS35G légkondi

DAIKIN FTXS35G/RXS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
312 410 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS35G/RXS35G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.02 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.17 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS35G/RXS35G Klímák   

 DAIKIN FTXS35G/RXS35G INVERTERES klíma klima légkondi
FISHER FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD

FISHER FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD légkondi

FISHER FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD légkondicionáló

Az Ön ára:
396 125 Ft
(316 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
333 800 Ft + ÁFA

FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi FISHER FREE MULTI DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.25 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 5.8 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.6 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 46.4 - 58 m2 fűtésére.
  • 2x2,5 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD Klímák   

 FISHER FSMI-95HFx2/FS2MI-185HFD INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FVXS35F/RKS35G

DAIKIN FVXS35F/RKS35G légkondi

DAIKIN FVXS35F/RKS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
318 730 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FVXS35F/RKS35G

  • parapet DAIKIN PROFESSIONAL FLOOR klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.43 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FVXS35F/RKS35G Klímák   

 DAIKIN FVXS35F/RKS35G INVERTERES klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC

FUJITSU ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC légkondi

FUJITSU ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC légkondicionáló

Listaár:
319 000 Ft + ÁFA

ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.2 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.02 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 46.8 - 57.2m2 hűtésére.
  • 6.25 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 50 - 62.5 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC Klímák   

 FUJITSU ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 18 LCC / AOYR 18 LCC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MIDEA MSR1I-09HRDN1x3+ M3OC-27HRDN1

MIDEA MSR1I-09HRDN1x3+ M3OC-27HRDN1 légkondi

Akciós ár:
399 960 Ft
(319 968 Ft + ÁFA)

Listaár:
399 960 Ft + ÁFA

MSR1I-09HRDN1x3+ M3OC-27HRDN1

  • oldalfali 3 beltéris (trió, triál) multi AKCIÓS MIDEA R1 MULTI DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.8 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 70.2 - 85.8m2 hűtésére.
  • 8.8 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.6 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 70.4 - 88 m2 fűtésére.
  • 3x2,6 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410A!, Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 2 év garancia

MSR1I-09HRDN1x3+ M3OC-27HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1I-09HRDN1x3+ M3OC-27HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
LG MS07AHx2+FM19AH

LG MS07AHx2+FM19AH légkondi

Akciós ár:
399 970 Ft
(319 976 Ft + ÁFA)

Listaár:
399 970 Ft + ÁFA

MS07AHx2+FM19AH

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi AKCIÓS LG MULTI F INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.1 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 36.9 - 45.1m2 hűtésére.
  • 4.9 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 39.2 - 49 m2 fűtésére.
  • 2x2,05 kW hűtőteljesítmény
  • LG Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • Elektromos betáplálás a kültérinél
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MS07AHx2+FM19AH Klímák   

 LG MS07AHx2+FM19AH INVERTERES klíma klima légkondi LG MS07AHx2+FM19AH Plazma szűrős klíma klima légkondi
MIDEA MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1

MIDEA MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1 légkondi

MIDEA MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
403 980 Ft
(323 184 Ft + ÁFA)

Listaár:
403 980 Ft + ÁFA

MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1

  • kazettás AKCIÓS MIDEA DC INVERTER KAZETTAS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.03 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 63.27 - 77.33m2 hűtésére.
  • 8.09 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 64.72 - 80.9 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 1 fázisú
  • 2 év garancia

MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1 Klímák   

 MIDEA MCA-24HRDN1/MOU-24HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG25JV-S/RXG25JV

DAIKIN FTXG25JV-S/RXG25JV légkondi

DAIKIN FTXG25JV-S/RXG25JV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
331 650 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXG25JV-S/RXG25JV

  • oldalfali DAIKIN EMURA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.46 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.36 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28 - 35 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Silver ezüst színben
  • 3 év garancia

Bővebben   FTXG25JV-S/RXG25JV Klímák   

 DAIKIN FTXG25JV-S/RXG25JV INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXG25JV-S/RXG25JV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FLXS35B/RXS35G

DAIKIN FLXS35B/RXS35G légkondi

DAIKIN FLXS35B/RXS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
332 480 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FLXS35B/RXS35G

  • parapet/mennyezeti DAIKIN PROFESSIONAL FLEXI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.1 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.25 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FLXS35B/RXS35G Klímák   

 DAIKIN FLXS35B/RXS35G INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA

MITSUBISHI MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA légkondi

MITSUBISHI MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA légkondicionáló

Az Ön ára:
416 125 Ft
(332 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
350 610 Ft + ÁFA

MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA

  • oldalfali MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 6 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.01 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 54 - 66m2 hűtésére.
  • 6.83 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 54.64 - 68.3 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GA60VA/MUZ-GA60VA INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-50FH6/RAC-50YH6

HITACHI RAS-50FH6/RAC-50YH6 légkondi

HITACHI RAS-50FH6/RAC-50YH6 légkondicionáló

Az Ön ára:
418 625 Ft
(334 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
352 200 Ft + ÁFA

RAS-50FH6/RAC-50YH6

  • oldalfali HITACHI FRAME-FLAT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.81 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 6.5 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52 - 65 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-50FH6/RAC-50YH6 Klímák   

 HITACHI RAS-50FH6/RAC-50YH6 INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E

TOSHIBA RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E légkondi

TOSHIBA RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E légkondicionáló

Az Ön ára:
419 848 Ft
(335 878 Ft + ÁFA)

Listaár:
353 556 Ft + ÁFA

RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E

  • oldalfali TOSHIBA HYBRID INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 6 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.01 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 54 - 66m2 hűtésére.
  • 7 kW fűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.41 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 56 - 70 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-22SKV-E/RAS-22SAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG35E-S/RXG35E

DAIKIN FTXG35E-S/RXG35E légkondi

DAIKIN FTXG35E-S/RXG35E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
421 125 Ft
(336 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
373 765 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTXG35E-S/RXG35E

  • oldalfali DAIKIN PRESTIGE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.3 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.72 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 33.6 - 42 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály matt ezüst előlap
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXG35E-S/RXG35E Klímák   

 DAIKIN FTXG35E-S/RXG35E INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG25E-W/RXG25E

DAIKIN FTXG25E-W/RXG25E légkondi

DAIKIN FTXG25E-W/RXG25E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
422 475 Ft
(337 980 Ft + ÁFA)

Listaár:
355 770 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

FTXG25E-W/RXG25E

  • oldalfali DAIKIN PRESTIGE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.03 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.15 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Kristály matt fehér előlap
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXG25E-W/RXG25E Klímák   

 DAIKIN FTXG25E-W/RXG25E INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FVXS35F/RXS35G

DAIKIN FVXS35F/RXS35G légkondi

DAIKIN FVXS35F/RXS35G légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
337 980 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FVXS35F/RXS35G

  • parapet DAIKIN PROFESSIONAL FLOOR klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.43 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.69 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 36 - 45 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: +10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FVXS35F/RXS35G Klímák   

 DAIKIN FVXS35F/RXS35G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E

TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E légkondi

TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
427 375 Ft
(341 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
360 360 Ft + ÁFA

RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E

  • oldalfali TOSHIBA SUPER DAISEIKAI INVERTER 5 klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.55 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.76 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B13PKVP-E/RAS-13PAVP-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS42G/RKS42G

DAIKIN FTXS42G/RKS42G légkondi

DAIKIN FTXS42G/RKS42G légkondicionáló

Listaár:
352 000 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS42G/RKS42G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.2 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.44 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 37.8 - 46.2m2 hűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS42G/RKS42G Klímák   

 DAIKIN FTXS42G/RKS42G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E

TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E légkondi

TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
448 750 Ft
(359 000 Ft + ÁFA)

Listaár:
350 900 Ft + ÁFA

RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E

  • oldalfali TOSHIBA SUPER DAISEIKAI INVERTER 5 klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 5.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 5.36 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 24 - 30 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B10PKVP-E/RAS-10PAVP-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC

FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC légkondi

FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC légkondicionáló

Listaár:
359 000 Ft + ÁFA

ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER PLAZMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.2 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.02 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 46.8 - 57.2m2 hűtésére.
  • 6.2 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 49.6 - 62 m2 fűtésére.
  • FUJITSU Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ózonnal sterilizál az automatikus szárításon felül!
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC Klímák   

 FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC Plazma szűrős klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 18 LDC / AOYS 18 LDC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG35JV-W/RXG35JV

DAIKIN FTXG35JV-W/RXG35JV légkondi

DAIKIN FTXG35JV-W/RXG35JV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
363 280 Ft + ÁFA

FTXG35JV-W/RXG35JV

  • oldalfali DAIKIN EMURA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.93 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.04 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • kristály fehér white színben
  • 3 év garancia

Bővebben   FTXG35JV-W/RXG35JV Klímák   

 DAIKIN FTXG35JV-W/RXG35JV INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXG35JV-W/RXG35JV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
LG MS07AHX3+FM19AH

LG MS07AHX3+FM19AH légkondi

Akciós ár:
454 960 Ft
(363 968 Ft + ÁFA)

Listaár:
454 960 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

MS07AHX3+FM19AH

  • oldalfali 3 beltéris (trió, triál) multi AKCIÓS LG MULTI F INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 6.3 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 50.4 - 63 m2 fűtésére.
  • 3x1,75 kW hűtőteljesítmény
  • LG Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • Elektromos betáplálás a kültérinél
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MS07AHX3+FM19AH Klímák   

 LG MS07AHX3+FM19AH INVERTERES klíma klima légkondi LG MS07AHX3+FM19AH Plazma szűrős klíma klima légkondi
HITACHI RAS-50WX8B/RAC-50WX8

HITACHI RAS-50WX8B/RAC-50WX8 légkondi

HITACHI RAS-50WX8B/RAC-50WX8 légkondicionáló

Az Ön ára:
459 875 Ft
(367 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
387 200 Ft + ÁFA

RAS-50WX8B/RAC-50WX8

  • oldalfali HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 6.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52 - 65 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Beige, Bézs és csokoládé barna szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-50WX8B/RAC-50WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-50WX8B/RAC-50WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-50WX8S/RAC-50WX8

HITACHI RAS-50WX8S/RAC-50WX8 légkondi

HITACHI RAS-50WX8S/RAC-50WX8 légkondicionáló

Az Ön ára:
459 875 Ft
(367 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
387 200 Ft + ÁFA

RAS-50WX8S/RAC-50WX8

  • oldalfali HITACHI CUT-OUT klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.22 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 6.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.61 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52 - 65 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Silver, Fehér és sötét ezüst szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-50WX8S/RAC-50WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-50WX8S/RAC-50WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E

TOSHIBA RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E légkondi

Az Ön ára:
461 125 Ft
(368 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
388 596 Ft + ÁFA

RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi TOSHIBA MULTI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.7 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 36 - 44m2 hűtésére.
  • 4.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.36 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 35.2 - 44 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 10.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-M10SKV-Ex2/RAS-M14GAV-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E

TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E légkondi

TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E légkondicionáló

Az Ön ára:
461 144 Ft
(368 915 Ft + ÁFA)

Listaár:
388 332 Ft + ÁFA

RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E

  • oldalfali TOSHIBA SUPER DAISEIKAI INVERTER 3 klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 40.5 - 49.5m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.69 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -5°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B16SKVP-E/RAS-16SAVP-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
PANASONIC CS-XE18JKEW/CU-E18JKE

PANASONIC CS-XE18JKEW/CU-E18JKE légkondi

PANASONIC CS-XE18JKEW/CU-E18JKE légkondicionáló

Az Ön ára:
462 375 Ft
(369 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
389 900 Ft + ÁFA

CS-XE18JKEW/CU-E18JKE

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 6.6 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.77 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52.8 - 66 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-XE18JKEW/CU-E18JKE Klímák   

 PANASONIC CS-XE18JKEW/CU-E18JKE INVERTERES klíma klima légkondi PANASONIC CS-XE18JKEW/CU-E18JKE öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXR28E/RXR28E

DAIKIN FTXR28E/RXR28E légkondi

DAIKIN FTXR28E/RXR28E légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
373 180 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXR28E/RXR28E

  • oldalfali DAIKIN URURU SARARA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.8 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 5 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 25.2 - 30.8m2 hűtésére.
  • 3.6 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA PLUSZ energiaosztály klíma légkondiCOP: 5.14 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 28.8 - 36 m2 fűtésére.
  • Flash Streamer szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Párásítás, párátlanítás és friss levegő bejuttatás!
  • Hűtés: -10C-től +43C-ig
  • Fűtés -20C-től +18C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXR28E/RXR28E Klímák   

 DAIKIN FTXR28E/RXR28E INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXR28E/RXR28E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS42G/RXS42G

DAIKIN FTXS42G/RXS42G légkondi

DAIKIN FTXS42G/RXS42G légkondicionáló

Listaár:
375 100 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS42G/RXS42G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.2 kW hűtőteljesítmény
  • AA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.44 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 37.8 - 46.2m2 hűtésére.
  • 5.4 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.67 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 43.2 - 54 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +20C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS42G/RXS42G Klímák   

 DAIKIN FTXS42G/RXS42G INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-RE24JKX/CU-RE24JKX

PANASONIC CS-RE24JKX/CU-RE24JKX légkondi

PANASONIC CS-RE24JKX/CU-RE24JKX légkondicionáló

Akciós ár:
469 900 Ft
(375 920 Ft + ÁFA)

Listaár:
469 900 Ft + ÁFA

2010.05.31-ig!

CS-RE24JKX/CU-RE24JKX

  • oldalfali AKCIÓS PANASONIC Standard Wide klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 6.8 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 61.2 - 74.8m2 hűtésére.
  • 8.6 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.23 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 68.8 - 86 m2 fűtésére.
  • SZUPER alleru-buster szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-RE24JKX/CU-RE24JKX Klímák   

 PANASONIC CS-RE24JKX/CU-RE24JKX INVERTERES klíma klima légkondi
MIDEA MSR1I-09HRDN1x4+ M4OC-27HRDN1

MIDEA MSR1I-09HRDN1x4+ M4OC-27HRDN1 légkondi

Akciós ár:
469 950 Ft
(375 960 Ft + ÁFA)

Listaár:
469 950 Ft + ÁFA

MSR1I-09HRDN1x4+ M4OC-27HRDN1

  • oldalfali 4 beltéris (quattro) multi AKCIÓS MIDEA R1 MULTI DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 8 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 72 - 88m2 hűtésére.
  • 9 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 72 - 90 m2 fűtésére.
  • 4x2,1 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • R410A!, Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 5 év garancia

MSR1I-09HRDN1x4+ M4OC-27HRDN1 Klímák   

 MIDEA MSR1I-09HRDN1x4+ M4OC-27HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND

TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND légkondi

TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND légkondicionáló

Az Ön ára:
470 321 Ft
(376 257 Ft + ÁFA)

Listaár:
396 060 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND

  • oldalfali TOSHIBA NORDIC DAISEIKAI INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.33 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 40.5 - 49.5m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.69 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -5°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND Klímák   

 TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-16SKVP-ND/RAS-16SAVP-ND öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GC22VAx2 +MXZ-2A40VA

MITSUBISHI MSZ-GC22VAx2 +MXZ-2A40VA légkondi

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
484 875 Ft
(387 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
408 030 Ft + ÁFA

MSZ-GC22VAx2 +MXZ-2A40VA

  • oldalfali 2 beltéris (duó, duál) multi MITSUBISHI M-WALL DUAL INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.8 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 34.2 - 41.8m2 hűtésére.
  • 4.4 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 35.2 - 44 m2 fűtésére.
  • 2x1,9 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • Többféle kombináció, táblázat a katalógusban!
  • R410a
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   MSZ-GC22VAx2 +MXZ-2A40VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GC22VAx2 +MXZ-2A40VA INVERTERES klíma klima légkondi
PANASONIC CS-E18JKEW/CU-E18JKE

PANASONIC CS-E18JKEW/CU-E18JKE légkondi

PANASONIC CS-E18JKEW/CU-E18JKE légkondicionáló

Listaár:
389 900 Ft + ÁFA

CS-E18JKEW/CU-E18JKE

  • oldalfali PANASONIC ETHEREA INVERTER DELUXE klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.3 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.7 - 58.3m2 hűtésére.
  • 6.6 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.77 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 52.8 - 66 m2 fűtésére.
  • PANASONIC e-ion elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • "patrol sensor" Automatikus levegő minőség érzékelővel vezérelt e-ion légtisztító rendszer.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   CS-E18JKEW/CU-E18JKE Klímák   

 PANASONIC CS-E18JKEW/CU-E18JKE INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXG35JV-S/RXG35JV

DAIKIN FTXG35JV-S/RXG35JV légkondi

DAIKIN FTXG35JV-S/RXG35JV légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Listaár:
389 950 Ft + ÁFA

FTXG35JV-S/RXG35JV

  • oldalfali DAIKIN EMURA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 3.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.93 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 31.5 - 38.5m2 hűtésére.
  • 4 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.04 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 32 - 40 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Silver ezüst színben
  • 3 év garancia

Bővebben   FTXG35JV-S/RXG35JV Klímák   

 DAIKIN FTXG35JV-S/RXG35JV INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXG35JV-S/RXG35JV öntisztító önszárító klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS50G/RKS50G

DAIKIN FTXS50G/RKS50G légkondi

DAIKIN FTXS50G/RKS50G légkondicionáló

Listaár:
397 380 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS50G/RKS50G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.29 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS50G/RKS50G Klímák   

 DAIKIN FTXS50G/RKS50G INVERTERES klíma klima légkondi
FUJITSU ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC

FUJITSU ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC légkondi

FUJITSU ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC légkondicionáló

Listaár:
399 000 Ft + ÁFA

ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.1 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 63.9 - 78.1m2 hűtésére.
  • 8.1 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64.8 - 81 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC Klímák   

 FUJITSU ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYA 24 LCC / AOYR 24 LCC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
SAMSUNG MH020FNEAx3/MH060FXEA3B

SAMSUNG MH020FNEAx3/MH060FXEA3B légkondi

SAMSUNG MH020FNEAx3/MH060FXEA3B légkondicionáló

Akciós ár:
501 750 Ft
(401 400 Ft + ÁFA)

Listaár:
446 000 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

MH020FNEAx3/MH060FXEA3B

  • oldalfali 3 beltéris (trió, triál) multi AKCIÓS SAMSUNG FREE JOINT MULTI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5.32 kW hűtőteljesítmény
  • B energiaosztály klíma légkondiEER: 3.14 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 47.88 - 58.52m2 hűtésére.
  • 5.88 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 47.04 - 58.8 m2 fűtésére.
  • 3x1,75 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 1 év garancia
  • 3 év teljeskörű plusz 2 év a kompresszorra ha a Samsungnál regisztrált szerelő telepíti. Ha nem regisztrált szerelő akkor 1 év a garancia!

Katalógus (PDF)   MH020FNEAx3/MH060FXEA3B Klímák   

 SAMSUNG MH020FNEAx3/MH060FXEA3B INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FLKS50B/RKS50G

DAIKIN FLKS50B/RKS50G légkondi

DAIKIN FLKS50B/RKS50G légkondicionáló

Listaár:
406 180 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FLKS50B/RKS50G

  • parapet/mennyezeti DAIKIN PROFESSIONAL FLEXI klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.9 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 44.1 - 53.9m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FLKS50B/RKS50G Klímák   

 DAIKIN FLKS50B/RKS50G INVERTERES klíma klima légkondi
TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E

TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E légkondi

TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E légkondicionáló

Az Ön ára:
512 375 Ft
(409 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
431 340 Ft + ÁFA

RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E

  • oldalfali TOSHIBA SUPER DAISEIKAI INVERTER 5 klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiEER: 3.69 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 40.5 - 49.5m2 hűtésére.
  • 5.5 kW fűtőteljesítmény
  • AAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.1 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 44 - 55 m2 fűtésére.
  • TOSHIBA Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Hűtés: -10°C-től +46°C-ig
  • Fűtés -15°C-től +24°C-ig
  • Kiszárítás után ózonnal sterilizálja magát
  • 3 év garancia
  • Plusz 10 év vásárolható, 5.000,- Ft. + ÁFA áron.

Katalógus (PDF)   Bővebben   RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E Klímák   

 TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E INVERTERES klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E Plazma szűrős klíma klima légkondi TOSHIBA RAS-B16PKVP-E/RAS-16PAVP-E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MIDEA MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1

MIDEA MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1 légkondi

MIDEA MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
514 980 Ft
(411 984 Ft + ÁFA)

Listaár:
514 980 Ft + ÁFA

MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1

  • légcsatornás AKCIÓS MIDEA DC INVERTER LEGCSATORNAZHATO klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 10.55 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 94.95 - 116.05m2 hűtésére.
  • 11.14 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 89.12 - 111.4 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 3 fázisú
  • 2 év garancia

MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1 Klímák   

 MIDEA MTA3-36HRDN1/MOU-36HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-25FX8B/RAC-25WX8

HITACHI RAS-25FX8B/RAC-25WX8 légkondi

HITACHI RAS-25FX8B/RAC-25WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
522 375 Ft
(417 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
439 500 Ft + ÁFA

RAS-25FX8B/RAC-25WX8

  • parapet HITACHI CUT-OUT PARAPET klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.31 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Beige, Bézs és csokoládé barna szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-25FX8B/RAC-25WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-25FX8B/RAC-25WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-25FX8S/RAC-25WX8

HITACHI RAS-25FX8S/RAC-25WX8 légkondi

HITACHI RAS-25FX8S/RAC-25WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
522 375 Ft
(417 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
439 500 Ft + ÁFA

RAS-25FX8S/RAC-25WX8

  • parapet HITACHI CUT-OUT PARAPET klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 2.5 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA+ energiaosztály klíma légkondiEER: 4.31 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 22.5 - 27.5m2 hűtésére.
  • 3.4 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.3 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 27.2 - 34 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Silver, Fehér és sötét ezüst szín összeállításban
  • 10 év garancia
  • 10 év magán személy, 5 év közületnek csak lakás és irodai használat esetén. Egyéb esetben 1 év.

Bővebben   RAS-25FX8S/RAC-25WX8 Klímák   

 HITACHI RAS-25FX8S/RAC-25WX8 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXS50G/RXS50G

DAIKIN FTXS50G/RXS50G légkondi

DAIKIN FTXS50G/RXS50G légkondicionáló

Listaár:
422 130 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXS50G/RXS50G

  • oldalfali DAIKIN PROFESSIONAL klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.29 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • 5.8 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.69 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 46.4 - 58 m2 fűtésére.
  • TITANIUM APATITE fotokatalitikus szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 5 fokozatú ventilátor
  • Mozgásérzékelő, ha elhagyja a helységet a klíma automatikusan takarékos üzemmódra kapcsol.
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig
  • Fűtés -15C-től +18C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXS50G/RXS50G Klímák   

 DAIKIN FTXS50G/RXS50G INVERTERES klíma klima légkondi
FISHER FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD

FISHER FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD légkondi

FISHER FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD légkondicionáló

Az Ön ára:
541 125 Ft
(432 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
455 700 Ft + ÁFA

FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD

  • oldalfali 3 beltéris (trió, triál) multi FISHER FREE MULTI DC INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.8 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.26 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 70.2 - 85.8m2 hűtésére.
  • 9 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.64 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 72 - 90 m2 fűtésére.
  • 3x2,5 kW hűtőteljesítmény
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Sokféle beltéri és teljesítmény kombináció
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD Klímák   

 FISHER FSMI-95HFx3/FS3MI-275HFD INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FVXS50F/RKS50G

DAIKIN FVXS50F/RKS50G légkondi

DAIKIN FVXS50F/RKS50G légkondicionáló

Listaár:
434 230 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FVXS50F/RKS50G

  • parapet DAIKIN PROFESSIONAL FLOOR klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 5 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.23 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 45 - 55m2 hűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Hűtés: -10C-től +46C-ig Programozással -15C-től!
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   FVXS50F/RKS50G Klímák   

 DAIKIN FVXS50F/RKS50G INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA

MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA légkondi

MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA légkondicionáló

Az Ön ára:
547 375 Ft
(437 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
460 810 Ft + ÁFA

MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA

  • oldalfali MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.1 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.93 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 63.9 - 78.1m2 hűtésére.
  • 8.1 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.31 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64.8 - 81 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA INVERTERES klíma klima légkondi
MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2

MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2 légkondi

MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2 légkondicionáló

Az Ön ára:
547 375 Ft
(437 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
460 810 Ft + ÁFA

MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2

  • oldalfali MITSUBISHI G-INVERTER klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.1 kW hűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiEER: 2.93 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 63.9 - 78.1m2 hűtésére.
  • 8.1 kW fűtőteljesítmény
  • C energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.31 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64.8 - 81 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Mitsubishi Electric
  • R410a
  • DC Inverter
  • PAM Control
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2 Klímák   

 MITSUBISHI MSZ-GA71VA/MUZ-GA71VA v2 INVERTERES klíma klima légkondi
DAIKIN FTXR42E/RXR42E

DAIKIN FTXR42E/RXR42E légkondi

DAIKIN FTXR42E/RXR42E légkondicionáló

Listaár:
438 910 Ft + ÁFA

2010.09.03-tól
a készlet erejéig!

FTXR42E/RXR42E

  • oldalfali DAIKIN URURU SARARA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 4.2 kW hűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiEER: 4 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 37.8 - 46.2m2 hűtésére.
  • 5.1 kW fűtőteljesítmény
  • AAAA energiaosztály klíma légkondiCOP: 4.32 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 40.8 - 51 m2 fűtésére.
  • Flash Streamer szűrő rendszer
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Párásítás, párátlanítás és friss levegő bejuttatás!
  • Hűtés: -10C-től +43C-ig
  • Fűtés -20C-től +18C-ig
  • 3 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   FTXR42E/RXR42E Klímák   

 DAIKIN FTXR42E/RXR42E INVERTERES klíma klima légkondi DAIKIN FTXR42E/RXR42E öntisztító önszárító klíma klima légkondi
FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC

FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC légkondi

FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC légkondicionáló

Listaár:
439 000 Ft + ÁFA

2010.01.31-ig!

ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC

  • oldalfali FUJITSU INVERTER PLAZMA klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 7.1 kW hűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiEER: 3.21 W/W hűtési energia osztály
  • ~ 63.9 - 78.1m2 hűtésére.
  • 8.1 kW fűtőteljesítmény
  • A energiaosztály klíma légkondiCOP: 3.62 W/W fűtési energia osztály
  • ~ 64.8 - 81 m2 fűtésére.
  • FUJITSU Plazma elektrosztatikus szűrő
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • Automatikus tisztítás, szárítás.
  • Ózonnal sterilizál az automatikus szárításon felül!
  • 2 év garancia

Katalógus (PDF)   Bővebben   ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC Klímák   

 FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC INVERTERES klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC Plazma szűrős klíma klima légkondi FUJITSU ASYB 24 LDC / AOYS 24 LDC öntisztító önszárító klíma klima légkondi
MIDEA MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1

MIDEA MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1 légkondi

MIDEA MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1 légkondicionáló

Akciós ár:
554 980 Ft
(443 984 Ft + ÁFA)

Listaár:
554 980 Ft + ÁFA

MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1

  • kazettás AKCIÓS MIDEA DC INVERTER KAZETTAS klíma (klima, légkondi, légkondicionáló, légkondícionáló klímaberendezés)
  • 10.55 kW hűtőteljesítmény
  • ~ 94.95 - 116.05m2 hűtésére.
  • 11.14 kW fűtőteljesítmény
  • ~ 89.12 - 111.4 m2 fűtésére.
  • energia takarékos INVERTER vezérlés
  • 3 fázisú
  • 2 év garancia

MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1 Klímák   

 MIDEA MCA-36HRDN1/MOU-36HRDN1 INVERTERES klíma klima légkondi
HITACHI RAS-35FX8B/RAC-35WX8

HITACHI RAS-35FX8B/RAC-35WX8 légkondi

HITACHI RAS-35FX8B/RAC-35WX8 légkondicionáló

Ingyenes szállítás!

Az Ön ára:
556 125 Ft
(444 900 Ft + ÁFA)

Listaár:
468 800 Ft + ÁFA

RAS-35FX8B/RAC-35WX8

Bővebben